Gyorsított kilakoltatások Zalaegerszegen

Közjegyzői okiratba foglalja a Lész Kft. a lakásbérleti szerződéseket július elsejétől Zalaegerszegen, hogy a kilakoltatások ne húzódjanak évekig, pár hónap alatt lebonyolíthatók legyenek.

Folyamatosan emelkedik az önkormányzati bérlakásokat kezelő Lész Kft. kintlévősége. Míg a bérlők tavaly év végén 121 millió forint lakbérrel és közüzemi díjjal tartoztak, ma már 130 millió az adósságuk. Bagladi Anna sajtóreferens elmondta: 2007 óta 112 eljárást indítottak lakás kiürítése érdekében. Eddig 21 ügy fejeződött be, és 19 került végrehajtási szakaszba. A bírósági és a végrehajtási eljárás elhúzódása a Lész Kft. kintlévőségének további növekedését vonja maga után.

A cég a bérleti szerződések közjegyzői okiratba foglalásával szeretné megállítani a folyamatot. Ezzel lehetővé válik, hogy a 150 ezer forintnál nagyobb összegű hátralékot felhalmozó bérlőket három-négy hónap alatt kilakoltassák. Dr. Kadlicskó Krisztinától, a Lész Kft. ügyvédjétől megkérdeztük, az intézkedés összhangban van-e a kormányzati szándékkal, a kilakoltatások megszüntetésével, az erre vonatkozó moratórium meghosszabbításával. Mint elmondta: ez a moratórium nem vonatkozik az önkormányzati bérlakások lakóira, esetükben továbbra is december elsejétől március elsejéig tart a kilakoltatási tilalom. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a bérlők segítséget kaphatnak tartozásaik rendezéséhez, például a Lakhatásért Közalapítványtól, a népjóléti osztálytól ésa családsegítő szolgálattól. Hozzátette: nem az a cél, hogy utcára tegyék a lakókat, hanem hogy rászorítsák őket a rendszeres fizetésre.

A szerződések közjegyzői okiratba foglalásának díját a kft. vállalja. Július elseje után körülbelül 150, jövőre 300 lejáró szerződést kötnek újra.

Tartalom átvétel