Betegeivel újíttatta fel lakását a pszichiátria igazgatója?

Azonnali vizsgálatot rendelt el a Zala megyei közgyűlés alelnöke, hogy valóban a rábízott betegekkel újíttatta-e fel saját budapesti lakását egy pszichiátriai intézet igazgatója. Arra is választ várnak, hogy valóban a pszichiátria munkatársa vitte fel Pestre az intézmény mikrobuszával a szellemi fogyatékos gondozottakat, akik többek között sittet hordtak M. Judit igazgató harmadik emeleti lakásából.

A társasház lakóinak a beszámolói megerősítették a közgyűlés gyanúját.

– A Jutka néninek segítünk – ezt mondták a Verseny utcai lakóknak a „munkások". Vas Jánosné Ilonka (60) a furcsa brigádot irányító férfitól érdeklődött, hogy mennyibe kerül egy ilyen felújítás. A J. Istvánként bemutatkozó férfi azt felelte, nem tudja, mert ő egy pszichiátria munkatársa, a munkások pedig az intézmény betegei, akik munkaterápián vesznek részt.

– Látszott rajtuk, hogy nem önálló, hanem mások segítségére szoruló emberek – jellemezte a munkásokat Nagy Attiláné (44) a második emeletről.

– Naponta hozta őket a mikrobusz. Nem örültünk neki, mert nem kérdezték meg a társasházat a lakáson belüli átalakításokról – számolt be Virág Lajos közös képviselő.

– Marhaság! Kalákában készült a lakás, a rokonaim segítettek – reagált megkeresésünkre M. Judit, a bázakerettyei pszichiátriai intézet igazgatója.

Másképp emlékszik beosztottja, J. István.

– Szabadságot vettem ki, vállalkozóként kibéreltem a Zala megyei közgyűlés mikrobuszát, és pesti segédmunkásokat alkalmaztam – emlékezett J.

– A mikrobusz az önkormányzat tulajdona, de a pszichiátriai intézet használja – erősítette meg a rendszám alapján információnkat Nagy Kálmán, a Zala megyei önkormányzat alelnöke. – Ha beigazolódik a gyanú, annak a legsúlyosabb következményei lesznek – jelentette ki.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

a tisztánlátáshoz

az emberi rosszindulat és butaság mélységében és eszköztárában végtelen. a szomszéd lehet tudatlan, de a sajtó szarkeverőinek illene tudnia, hogy a pszichiátriai betegek nem szellemi fogyatékosok. a betegség az élethez, dolgokhoz való viszonyulásban mutatkozik meg: pl téveszme rendszerek alkotásában, helyzetek kóros értékelésében, oktalan perlekedésban, paranoid gondolkodásban, , ... nem csak pszichiátriai intézetben vannak kezelésre szoruló betegek (kár az OPNIÉRT), ha a vádaskodó - egyébként valóban pszichiátriai diagnózissal kezelt - asszony szedné a gyógyszerét, talán tisztábban látná a világot!

Tartalom átvétel