Elhunyt Pánczél István

Rövid szenvedés után, súlyos, gyógyíthatatlan betegségben 60. életévében elhunyt Pánczél István, újságíró-szerkesztő a ZalaEgerszeG hetilap, valamint a Zala-Lap Kiadói Kft. több lapjának és kiadványának tervezőszerkesztője.

Újságírói pályáját 1972-ben a Zalai Hírlapnál kezdte, dolgozott a kulturális, belpolitikai és a gazdaságpolitikai rovatoknál, majd 1985-től a megyei lap egyik tervezőszerkesztője volt, egészen 1990-ig.

A rendszerváltozást követően új napi-és hetilapok alapításában és tervezésében vett részt újságíróként és szerkesztőként is. 1993 óta a ZalaEgerszeG városi hetilap szerkesztőjeként dolgozott.
Temetéséről később intézkednek.

Tartalom átvétel