A Jobbik bemutatta a Zalaegerszegi Családok Nemzeti Szövetségét
A Jobbik azt vallja, a közéletet új alapokon kell felépíteni, ezért is örvendetes számunkra, hogy olyan mozgalom alakult, melynek fő célja a zalaegerszegi családok képviseletének megszervezése.
Pete Róbert, a Jobbik egerszegi elnöke mondta ezt pénteki sajtótájékoztatóján, bemutatva a nemrég életre hívott Zalaegerszegi Családok Nemzeti Szövetségét.
A mozgalom nevében Pintérné Kálmán Marianna elmondta: a szövetség azzal a céllal alakult, hogy rámutasson, milyen nagy a társadalomban a baj, ami visszahat a családok életére is.
- A mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem destruktívan hat a család ősi intézményére, az anyák és apák sokszor megalázó körülmények között kénytelenek munkát vállalni, hónapról hónapra szélmalomharcot vívni. Emellett a válások, s így a csonka családban nevelkedő gyermekek száma is megnőtt, a család intézménye válságba került - fogalmazott.
A még bejegyzés előtt álló szövetség elsősorban a családokat megszólító programokat szeretne szervezni; első rendezvényét a pünkösdi hétvégén tartotta.
címlap 