23ezer kilométert teker a mozgássérült férfi

A mozgássérültek elismertetése a célja a zalaegerszegi Bojtos Istvánnak, aki kerékpárral kelt útra ma délelőtt - és tervei szerint szeptember végére valamennyi magyar településre eljut. A 23166 kilométeres táv nem kis teljesítmény, különösen úgy, hogy a férfi maga is sérült: egy balesetben fél lábát elvesztette. Bojtos István bízik a sikerben: noha az úthoz szükséges pénz nem gyűlt össze.

Bojtos István, akinek csupán az első négy napra elegendő az apanázsa: szállás csak ennyi időre van, az élelemről pedig magának kell gondoskodnia mindvégig, de a mozgássérült férfinek a hite mellett korábbi teljesítményei is a sikert erősítik, hiszen görkorcsolyával 2000-ben több mint 13 ezer kilométert, két évvel később kerékpárral közel 27 ezer kilométert tett meg. Ma délelőtt az önkormányzat előtt szerény érdeklődés mellett Győr felé kelt útra, mint mondja, tettével a mozgássérülteknek szeretné bebizonyítani, hogy bármit el lehet érni.

A férfi tervei szerint szeptember 30-ig teljesíti a távot, bármilyen támogatást szívesen fogad.

Tartalom átvétel