Vita a fizetésekről Zalaegerszegen

Zalaegerszeg polgármestere, dr. Gyimesi Endre (és egyik helyettese, a szintén parlamenti képviselő Gyutai Csaba) távollétében zajlott le, s rekordgyorsan ért véget a csütörtöki önkormányzati közgyűlés. A két körülmény között persze nincs kimutatható összefüggés.

Negyvenhárom napirendi pont szerepelt a meghívóban, a szám nem kirívóan alacsony, s ráadásul az ülést vezető alpolgármester, Tombi Lajos indítványára eggyel bővült is. Ám a témák közt igazán karcos nem akadt, a döntések zömében kés a vajon alapon, egyhangúlag, vita nélkül születtek.

A testület egy helyen akadt el csupán: a hetedik napirendi pontnál, ahol a céges ügyek kezdődtek. A képviselők tizenegy társaság 2009-es beszámolóját, illetve idei üzleti tervét hallgatták meg, valamint döntöttek az ügyvezetők tavalyi prémiumáról és 2010-es fizetéséről. A sort a hulladékgazdálkodással foglalkozó Zala-Depo Kft. (a város legnagyobb vállalkozása) nyitotta, s így ennek kapcsán folyt le a téma általános vitája. A cég ügyvezetője, Gecse László meg is jegyezte, amikor jó óra után szóhoz jutott: legközelebb zárt ülést indítványoz, vagy legalább azt kéri, hogy ne a Zala-Depóval kezdődjön a dolog.

Konkrétan a társaságról és pláne annak tevékenységéről nem esett egyébként sok szó, a városatyák (vagy inkább a politikai oldalak) pénzalapon, az ügyvezetők fizetéséről és prémiumáról vitáztak. Rigó Csaba (Fidesz), a gazdasági bizottság elnöke vezette fel a dolgot azzal, hogy a tulajdonosi tanácsadó testület megérti, a környező városokban valóban magasabb bérért dolgoznak hasonló társaságok vezetői, ám ezzel együtt az általános bérrendezés a jelen gazdasági helyzetben Egerszegen nem léphető meg. A teljesítményeket elsősorban erkölcsileg honorálva, egyes esetekben 2-5 százalékos emelést azért javasolnak, s még nagyobb a szórás prémium-ügyben: van, aki nem kap, de van olyan is, aki a tavalyi éves fizetése 89, vagy 100 százalékát viheti haza.

A többségi és a szocialista frakció közt később elmérgesedő vitát ugyanő zárta le és foglalta össze. A cégek 6-7 milliárd forintos értéket jelentenek az önkormányzat kezében. Mindegyik fejlődik, 2009 is sikeres üzleti évük volt, ennek köszönhető az a 20 millió forintos osztalék is, amit a város elvonhat tőlük, s aminek zömét (munkahelyteremtésre és -megtartásra) céltartalékba helyezi. Ugyanakkor egyetértett az ellenzéki indítvánnyal: a vezetők viszonylag elavult premizálási rendszerét át kell gondolni.

Vélemények az Egereszeg Fesztiválról

● A szervezô Kvártélyház Kft. napirendje kapcsán szó esett a hétvégi Egerszeg Fesztiválról is.

● A rendezvény értékes, a hagyományt folytatni kell!

● Dicséretes, hogy a fellépők közt nem jelenik meg a „lakodalmas pop”, és úgy tűnik, a válogatásnál a politikai kötődés sem számít.

● A program egyszer akár lehet „zalaegerszegi hungarikum” is.

● A Belvárosi Szüreten meg kell próbálni kárpótolni a közönséget, a fellépőket, az árusokat

Tartalom átvétel