Bohócdokik vizitje a kórházban Zalaegerszegen
Ambuláns rendelést tartott kedden a Zala Megyei Kórház gyermekosztályán drrr. Hopplá és drrr. Kukucska, a két bohócdoki.
Előbb azonban sajtótájékoztatón ismerkedünk a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány munkájával. Mint Rékay Ágnes igazgató elmondja, a szolgálathoz tartozó 25 bohócdoktor 14. éve látogatja a beteg gyerekeket, pillanatnyilag az ország tíz kórházában. A heti viziteken zenélnek, báboznak, zsonglőrködnek, így oldják a szorongást.
– Zalaegerszegen bemutatkozó vizitet tartunk, remélve, hogy nem most jártunk itt utoljára – teszi hozzá.
– A gyerekek életében is akad derű és árnyék, e két oldalt szeretnénk egymáshoz közelíteni a magunk eszközeivel – veszi át a szót az alapítványt támogató alsópáhoki Kolping Hotel igazgatója, Baldauf Csaba. – A társadalmi felelősségvállalás programunk keretében karoltuk fel az alapítványt, s gyűjtöttünk össze mintegy 1,2 millió forintnyi adományt, ami 8 hónapra fedezi a bohócdoktorok vizitjeit.
Rájuk vár Tóth Istvánné Böcskei Andrea és ötéves kisfia, Gábor is, aki immár másfél hete nyomja az ágyat a kórházban.
– Szerencsére itt lehetek vele éjjel-nappal, mégiscsak könnyebben viseljük így a bajt. Főleg, ha még bohócok is jönnek... – mondja a söjtöri édesanya. Nemcsak hogy jönnek, de piros orrokat lelnek Gábor füle mögött a polcon, megszerelik a sípoló ágyat, hangos kacajra derítve mindevvel a beteg kisfiút.
címlap 