Zalaegerszegi színház-botrány: Tucsni András nem fellebbez
Dr. Tucsni András a Zala Megyei Bírósághoz fordult, mert úgy vélte, az eljárás során megsértették az előadóművészeti törvényt, így álláspontja szerint a pályázat eredményét semmisnek kellene nyilvánítani.
A Zala Megyei Bíróság január 5-én értesítette az érintettet, hogy hatáskörének hiányát állapítja meg az ügyben, mivelhogy a bíróság álláspontja szerint a városi önkormányzat igazgatóválasztási eljárását a közigazgatási hivatalnak kellene törvényességi észrevétel keretében kifogásolnia. Erre jelenleg egyébként nincs esély, mivel a közigazgatási hivatalok regionalizálása, illetve annak elvetése után exlex (törvényen kívüli) állapot alakult ki a működésüket illetően.
A Tucsni-féle keresetlevél szerint a szakmai bizottság véleményének figyelembevételénél történt hiba, mely kimeríti a törvénysértést. (Nem lehetne a közgyűlés elé terjeszteni a szakmai bizottság többségi támogatottságával nem rendelkező pályázatot.)
Korábbi információink szerint a felperes és ügyvédje fontolgatta fellebbezést, ám dr. Tucsni András szerkesztőségünknek eljutatott levele szerint nem élnek ezen jogukkal.
,„...úgy döntöttem, nem fellebbezem meg a Zala Megyei Bíróság végzését, mely megállapította, nem kíván foglalkozni az igazgatói kinevezéssel kapcsolatos jogszabálysértéssel, s nem azt, hogy nincsen jogalapom a városi közgyűlés határozatát megtámadni” - írja Tucsni András, szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében, melyet így folytat: „végiggondoltam a végtelen hosszúságú igazságszolgáltatási procedúrát, melynek során olyan jogi labirintus nyílik meg, melynek a végén csak egy Minotaurusszal találhatom szembe magam és nem az igazsággal. Nem vagyok szereptévesztő: nem vagyok Thészeusz. Remélem, eljön az idő, amikor a döntnökök sem lesznek szereptévesztők.”
címlap 