190 álláskereső kaphat munkát közmunka-program keretében

Közel 110 millió forint támogatást nyert a zalaegerszegi kistérségi társulás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közmunka-pályázatain - mondta el Szintén László, a társulás munkaszervezetének megbízott vezetője. A pályázatok eredményét tegnap tették közzé a tárca honlapján.

A téli-tavaszi közmunkaprogram keretében harminc álláskereső helyezkedhet el és dolgozhat öt hónapon keresztül. Elsősorban a szokásos településüzemelési feladatokkal bízzák meg őket, például ároktisztítással vagy parkosítással. A minisztérium kifejezetten romák számára is hirdetett közmunka-pályázatot, ennek keretében 160 főt foglalkoztatnak a kistérségben június közepéig. Lesznek, akik fizikai munkát végeznek, de a szakképzetteknek is tudnak feladatot adni. Az utóbbi 20-25 fő a nyugdíjbiztosítási igazgatóság archívumának számítógépes feldolgozásában működik közre, illetve szociális gondozóknak segít. A program célcsoportját olyan cigány származású álláskeresők alkotják, akik ha nem is telepszerűen, de a többségi társadalomtól elkülönülten, kizárólag romák lakta utcában vagy településrészen élnek.

Tartalom átvétel