A bíróság elutasította a színházi keresetet
A Zala Megyei Bíróság elutasította dr. Tucsni András keresetét. A Hevesi Sándor Színház igazgatói posztjára pályázó jelenlegi irodalmi vezető szerint törvényt sértett a kinevezési procedúra.
Dr. Tucsni András is megpályázta a direktori széket, de nem ő, hanem a fővárosi József Attila Színház színművésze, Besenczi Árpád nyerte el a városi közgyűléstől a megbízást.
Dr. Tucsni András a Zala Megyei Bírósághoz fordult, mert úgy látta, az eljárás során megsértették az előadóművészeti törvényt, így álláspontja szerint a pályázat eredményét semmisnek kell nyilvánítani.
A Zala Megyei Bíróság tegnap értesítette az érintettet, hogy hatáskörének hiányát állapítja meg az ügyben, mivelhogy a bíróság álláspontja szerint a városi önkormányzat igazgatóválasztási eljárását a közigazgatási hivatalnak kellene törvényességi észrevétel keretében kifogásolnia. Erre jelenleg egyébként nincs esély, mivel a közigazgatási hivatalok regionalizálása, illetve annak elvetése után exlex állapot alakult ki a működésüket illetően.
A Tucsni-féle keresetlevél szerint a szakmai bizottság véleményének figyelembevételénél történt hiba, mely kimeríti a törvénysértést. (Nem lehetne a közgyűlés elé terjeszteni a szakmai bizottság többségi támogatottságával nem rendelkező pályázatot.) Lapunk úgy tudja, a felperes és ügyvédje még fontolgatja a fellebbezést. A felperes megfontolja a fellebbezést
címlap 