72 laptopot nyert pályázaton a Ganz-Munkácsy Szakközépiskola

72 darab hordozható számítógépet nyert pályázat útján a zalaegerszegi Ganz-Munkácsy Szakközép- és Szakiskola. A 9 és félmillió forint értékű berendezéseket tegnap mutatták be. Egyelőre csak a tanári karnak, a diákok ugyanis jól megérdemelt szünidejüket töltik.

Töretlen a fejlődés a Ganz-Munkácsy SZKI-ban. Az elmúlt 5 évben mintegy 400 millió forint értékben történtek beruházások az intézményben. Valamennyi pályázati és külső forrásból, szakképzési és egyéb támogatásokból valósult meg. Akárcsak a szaktantermeknek a felújítása. Ma délelőtt újabb szállítmány érkezett a Ganzba. 72 darab tanulói laptopot hoztak, melyeket pályázaton nyert az iskola.

Az újabb 9 és félmillió forintos beruházás része egy pályázatsorozatnak, tette hozzá Baján Antal igazgató. 2007-ben közel 20 millió forintos fejlesztésre nyílt lehetőségük. Az akkori nyertes pályázók vehettek részt a 2. körben, melynek eredménye a 72 darab tanulói számítógép. Az iskola egész területén elérhető a vezeték nélküli Internet, így a diákok bárhol használni tudják majd laptopjukat.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Mielőtt még megsiratnád!

Mielőtt, még megsiratnád egész Zalát elárulom, EZ A DOLGOD!
131 944 Ft-ba került egy számítógép. Érdekes egy ár! Már hallom válaszod, hogy kerekítetted a főösszeget! Na már most, van egy fogadásom! Ilyen nagy tömegben egy hordozható nem kerül többe, mint 100 000 ft. S ha azt is beleszámítom, hogy a pályázatokon elkelt gépek, nem igen állnak sorba a kornak megfelelő szinvonalért...!

VIDD EL A GÉPET 3 ZALAEGERSZEGI EZZEL FOGLALKOZÓ CÉGHEZ ÉS VIZSGÁLTASD BE! AZT GONDOLOM, MEG FOGUNK LEPŐDNI! TE NEM!!! DE TUDNOD KELL! EZZEL FOGLALKOZZÁL! MERT MÁR AZ ÖT ÉVE EMLEGETETT KÖRFORGALMAD UNALMAS! MEG AZT IS MEGVIZSGÁLHATOD, HOGY A ZSAROLÓ ÁRULÓ DICSŐ PÁRÉRT ELKÖLTÖTT IRDATLAN PÉNZ UTÁN, MIÉRT CSAK ÖTEN 5-EN SZAVAZTAK IGENNEL A DICSŐ KÖRZETEDBE.

Bezárult a kör kedves helyi MDF-et szétverő! Gazdag élet út! Kommunistáktól, a kommunistáig! Persze Labanccal keverve! Meg tiszteletteljes gyülekezetekkel!
Jegyezd, meg! Az idő az előre megy! Ti egy kicsit fékeztétek, majd leállítottátok, majd megpróbáltátok visszafelé tekerni. Remélem, az iskolában felülvizsgálják, az időgépedet és SZÁGULDÁSAIDAT!

619219

Tartalom átvétel