Megverték a benzinkúton - a két rendőr nem szólt közbe
Pénzbüntetésre enyhítette kedden a megyei bíróság két zalaegerszegi rendőrre elsőfokon kirótt felfüggesztett szabadságvesztést. Azért ítélték el őket, mert 2007. március 15-én jelenlétükben a zalaegerszegi Hock János úti Agip benzinkútnál Kovács László (29) megverte haragosát, s ők nem avatkoztak közbe.
Ami történt, annak nem volt szem- és fültanúja, így a sértett, L. László elmondása, az orvosszakértői vélemények, valamint a biztonsági kamerák felvételéből levonható következtetések alapozták meg az elmarasztaló ítéletet. E szerint azon a napon délután fél egytől L. László az autóját takarította a benzinkúton. Egy óra előtt nem sokkal Tóth Péter (28) és Zámbó Roland (29), a rendőrkapitányság két nyomozója a város felől érkezve szolgálati autójával áthajtott a töltőállomáson és Andráshida felé távozott.
Alig egy perc múlva ugyanitt tértek vissza, a behajtani tilost figyelmen kívül hagyva a kijáraton át érkeztek és megálltak L. László kocsija előtt, az útját mintegy elzárva.
L. László elmondása szerint az általa korábbról ismert Tóth Péter szóba elegyedett vele és azt mondta, mindjárt megmutathatod, hogy milyen kemény vagy. Ezt követően pár pillanat múlva megérkezett Audijával Kovács László, aki kipattant autójából és rátámadt a fiatalemberre. Többször megütötte fején és bal oldalán, majd amikor földre került, belerúgott. Tette ezt a rendőrök jelenléte ellenére. A nyomozók ugyanis nem avatkoztak közbe, sőt Zámbó Roland annyit mondott, emiatt a csicska miatt jöttünk ide hárman, hiszen meghal egy-két ütéstől. Ezek után a három férfi autójába szállt és távozott.
A konfliktus közvetett tanúi voltak a benzinkút dolgozói, akik közül az egyik érdeklődött az autója mellett összegörnyedő L. Lászlótól, hogy mi történt, aki csak azt mondta, régi ügy. (A benzinkút alkalmazottai első vallomásaikban a sértett által elmondottakat támasztották alá, később azonban már az egész veszekedésről nem akartak tudni.) Miután fájdalmi nem hagyták folytatni a takarítást, előbb haza, majd a kórházba ment, ahol kiderült, három bordája eltörött, hasfala zúzódott.
A súlyos sérülésekre tekintettel hivatalból indult eljárás. Ennek elsőfokú lezárásaként súlyos testi sértésért marasztalták el Kovács Lászlót és mint bűnsegédet Tóth Pétert és Zámbó Rolandot. A három férfi végig tagadta, hogy bántalmazás történt. Az ítélet ellen felmentésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeztek a vádlottak.
A másodfokú eljárásban is elsősorban a sértett szavahihetőségét igyekeztek cáfolni. Például, hogy a sérülési keletkezhettek máshol, esetleg otthoni elesésből. Valamint gyengíteni szerették volna azt az elsőfokon tett bírói megállapítást, hogy az események idején a benzinkútnál nem volt forgalom. Szerintük azonban nem volt kihalt a kút, tehát a verést látni kellett volna másoknak is, de senki ilyet nem sikerült fellelni. Ezért nem lehet hiteles a sértett vallomása.
Ezeket az érveket azonban a másodfokú eljárásban nem fogadták el. Kiemelték, a sértett végig következetesen adta elő a történteket, s emellett az orvos szakértő is megerősítette, a zúzódások, törések bántalmazástól származtak. A biztonsági kamera felvételei pedig azt bizonyították, a töltőállomás valóban nem volt kihalt, de a konfliktus pillanatai alatt nem volt mozgás.
Mindezek alapján az elsőfokú ítéletben foglalt tényállást elfogadva a Kovács Lászlóra súlyos testi sértésért kiszabott 8 hónap, végrehajtásában 2 esztendőre felfüggesztett börtönt helybenhagyták. Tóth Péter és Zámbó Roland 5-5 hónap felfüggesztett börtönbüntetését pedig 300-300 napi tétel pénzbüntetése enyhítették. Ez esetükben 450-450 ezer forintot kóstál, amelynek megfizetését követően büntetlen előéletűnek számítanak.
címlap 