Adósságcsökkentési program

Egyre több családnak okoz gondot a víz, a villany, a gáz, a lakbér és a közös költség kifizetése, tapasztalja ügyfélforgalmán a zalaegerszegi családsegítő szolgálat. A hátralékosok számának növekedése okán fórumra hívták a társasházi közös képviselőket, és arról tájékoztatták őket, hogy milyen támogatást kaphatnak a bajba jutott lakók.

A tartozások enyhítésének egyik módja a Zalaegerszegen 2003-ban bevezetett adósságkezelési szolgáltatás. Azok vehetik ezt igénybe, akik 50-400 ezer forint lakhatással összefüggő tartozást halmoztak fel legalább fél év alatt. Az adósságkezelésbe maximum egymillió forintra rúgó lakáshitel-hátralékot is be lehet vonni. Aki megfelel a rászorultsági és egyéb feltételeknek, 75-os, de maximum 200 ezer forintos támogatást kaphat a tartozás törlesztéséhez. Tavaly 163 hátralékos kapcsolódott be a programba, de volt olyan is, aki nem kért belőle.

- A fizetőkészség hiánya problémát jelent. Ilyen esetben elmondjuk az ügyfélnek, milyen következményekkel jár a tartozás görgetése, de nem mindig sikerül meggyőzni, hogy az adósságkezelés az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhat - mondta Mészáros Ágnes, a családsegítő szolgálat és gyermekjóléti központ vezetőhelyettese. Hozzátette: ügyfeleik többségére nem az a jellemző, hogy nem akarnak, hanem hogy nem tudnak fizetni.

Az adósságkezeléshez szükséges önrészt gyakran az önkormányzat Lakhatásért Közalapítványa biztosítja, amely az elmúlt öt évben 34 millió forint támogatást nyújtott 974 rászorulónak. Dr. Vargáné dr. Papp Éva, a kuratórium elnöke elmondta: míg öt év átlagában a LÉSZ Kft.-nek tartoztak a legnagyobb összeggel a hozzájuk fordulók, tavaly a társasházak kerültek a lista élére. A lakók félnek ugyanis, hogy a gázt elzárják, a villanyt kikapcsolják, ha elmaradnak a közüzemi díjakkal.

Plecskóné Kramarics Piroska, a Lakásszövetkezetek Zala Megyei Szövetségének elnöke elismerően szólt az adósságcsökkentési programról, úgy vélte: az egész lakóközösség fizetőképességének megőrzését segíti. Több felszólalásból kitűnt azonban, hogy a közös képviselők, illetve a lakók nem minden hátralékost tartanak érdemesnek támogatásra, s ez feszültséget szül a tömbházakban.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Hozzászólás

Én tavaly benne voltam a programban. Mert egyedülálló anyaként, a rokkantnyugdíjból nem tudtam gyermekeimet és a lakást is maradéktalanul fennttartani. Persze nem milliós adósságom volt. 60 ezer Ft körül volt, és hathavi elmaradás. Ki tudtam valahogy gazdálkodni az önrészt, és sikerült. Most is nehezen megy a csekkek feladása, szerencsére még nincs jelentős hátralékom.
Könnyebb annak, ahova 2 jövedelem jön be, mert ott eloszlik.
Vagy ahol egészségesek a szülők.

Tartalom átvétel